Életem

Igen, igen, megint régóta nem írtam. Az elmúlt időszak az önmagamra való figyelésről, felkészülésről és regenerálódásról szólt. Elkezdődött egy nagy utazás, egy életmódváltás műtéttel párosítva, és bevallom, hogy sok időmet vette el az, hogy a sebeimet nyaldossam és beálljon a napi rutin, tisztában legyek a képességeimmel, hogy mikor mit és hogyan tudok enni és inni. Több, mint 2 hónap telt el a beavatkozás óta, de jobban érzem magam mint valaha, és ezen helyzetet kihasználva újra sokfelé megyünk az országon belül, ahogyan a jelenlegi lehetőségek adják.  Különösképp az augusztus 20-ai hosszú hétvégét megelőző napokról mesélek egy kicsit, mert egészen felejthetetlen és kivételes élményben volt részünk. A Pécstől nem messze található Bükkösdre esett a választásunk, azon belül is a Mókus-völgyre, mely a község távolabbi részén, az erdő közepén található. Mesebeli, vendégszerető és marasztaló, igazán nyugalmas hely.  A szálláson 3 különböző stílusú lakrész található, melyek közül az egyik

Április végén írtam utoljára. Mennyi minden történt azóta...Túléltünk egy válságos, vírusos időszakot, újrakezdődött az élet, az emberek szépen lassan visszatérnek a munkahelyükre, eljárnak éttermekbe, találkoznak a barátaikkal - egyszóval visszatérnek a korábbi ritmusukhoz. Úgy vettem észre, hogy óvatosabbak és még egy kicsit bátortalanok az emberek, de talán ez nem is akkora gond, ha a szemléletünk is változott vele párhuzamosan. Megfontoltabbak, óvók és vigyázóak lettünk. Most már van tapasztalat, és ha ne adj' Isten újabb hasonló helyzet állna elő, van hova nyúlnunk. A legtöbb ember azért esett kétségbe és érezte magát meglőve, mert ezen helyzethez hasonlót nem élt át, nem volt tapasztalata, nem talált fogódzót. Én nagyon örültem a hirtelen jött bezártságnak, pozitívan éltem meg, jó volt itthon tölteni a férjemmel sok-sok időt, új dolgokba belevágni, de ez talán a korábbi bejegyzéseimből kitűnt. Az egyetlen negatív hatása az volt, hogy egy korábbra ütemezett tervemet keresz

A nem olyan régen hátunk mögött tudható Föld napja alkalmából elgondolkodtam kicsit. Az előző mondatban használt, talán kissé flegma jelző, nem véletlen. Nem tudhatom biztosan, csak sejtésem van arról, hogy az emberiség nagy részének ez a nap semmivel sem jelent többet vagy mást, mint egy másik. Pedig érdemes lenne elgondolkodni, hogy a bolygó, melyen élünk, ami tulajdonképpen minket "szolgál", valóban életünk végéig úgy fogja ellátni "feladatát", ahogy az várható lenne, ahogy az a megszokott? Pont mi emberek sodorjuk veszélybe azt. Nem, abszolút nem vagyok klímaharcos, sem természetvédelmi aktivista, csupán arra gondoltam, hogy a jelen helyzet, amiben arra kérnek minket, hogy otthon üljünk, valahol nem a Föld segélykiáltása? Fellázadt és azt mondta, kész, vége, most már álljunk le egy kicsikét. Csökkentsük a szemetet, az autóink lerakásával a káros anyag kibocsátást. Rendezkedjünk be egy tudatosabb, környezetkímélőbb életmódra, ahol mi magunk főzünk, nem rendelün

Nos, most, hogy véget értek az ünnepek, lehet, hogy sokaknak újból értelmetlenné váltak a napok. Azt hiszem mindannyiunknak szüksége volt most erre a pár napra, amire izgatottan készülődhettünk, főzhettünk, dekorálhattunk a meglévő lehetőségeinkhez mérten. Én nagyon élveztem. Újdonságokkal rukkoltam elő, dekorációt rendeltem, mint ahogy arról már korábban írtam és a férjem sokat segített benne. A léleknek kell a várakozás, az izgatottság öröme. Most, hogy ezek mögöttünk vannak, újbóli célokat kell kitűzni. Hála Istennek egyre jobb az idő, a tavasz fénye besüt az ablakokon, virágillat szökik be az erkélyünkön át. Mikrozöldeket termesztek. Amik fiatal növényi hajtások. Nem csírák! Friss, zsenge, maga a megtestesült tavasz! Nekem most kétféle zöldborsó és napraforgó hajtásaim lesznek. 4 napot töltöttek sötétben, fénytől védett helyen, napi 2x locsoltam őket és úgy tűnik kezdik meghálálni, mert egyik-másik helyen már megkezdődött a fejlődésük, kipattanásuk. Most kitettem őket az ablakp

A minap mondja a férjem, hogy milyen jó, hogy ilyen békességben éldegélünk így a "karantén" idején is és még nem mentünk egymás agyára. Nap, mint nap hálát adok ezért. Elképzelem a sok ezer, akár millió számra is menő férfit és nőt, akik erőszakban, bántásban élnek otthon. A barátnőmmel korábban pont erről beszélgettünk, de a mai bejegyzése után még inkább elgondolkodtatott. A karantén még inkább kihozza az ember rosszabbik énjét, sötét gondolatait, az esetleges agressziót is. Sőt, a bántalmazottak még több "lehetőségnek" vannak kitéve. Ha már a rosszabbik én szóba került, engedjétek meg, hogy tovább boncolgassam a témát. Azt mondják, hogy ez az időszak mindenki alól kihúzza a talajt és azt hiszem korábban írtam is, hogy rengeteg az albérlet nélkül maradó, hiszen nem tudják fizetni. De akinek puha, meleg kuckója van és látszólag semmi problémája, van munkája, van ennivalója, tudja fizetni a számlákat, azt már nehezebben értem meg, hogy állandó feszültséggel, fé

Tegnap, miután leróttam tiszteletemet a munkahelyemen, azaz teljesítettem a home office feltételeit, miszerint heti egy alkalommal személyesen is be kell fáradni az irodába, hulla fáradtan és szorongva értem haza. Erre rátett még egy lapáttal az a rengeteg hír, kép, információ ami a médiából és a közösségi oldalakról zúdul ránk. Nyomasztott a munka, hogy megoldatlannak látom azt a problémát, hogy ha a most elkezdett feladatainkat elvégezzük, akkor mi lesz a következő, mit tudunk csinálni? Szembe jött még este velem a fenti kép és próbáltam pozitívan látni a dolgokat. Elvégre hála az égnek van munkám, a többi pedig majd alakul, csak türelmesnek kell lenni. Viszonylag hamar elmentem lefeküdni, korán keltem fel tornázni és máris más szemmel tekintek a jelenlegi helyzetemre. Reggel hallottam a híradóban, hogy sokan elvesztették a munkájukat, a biztos kereseti lehetőségüket és az albérletükből az utcára vagy hajléktalanszállókra kerültek. Azt hiszem, hogy összetehetem a két kezemet

Minden elismerésem a háztartásbelieknek, akik a most kialakult helyzettől függetlenül is minden áldott nap valószínű ugyanazt csinálják, amit most mi. Főznek, rendet tesznek, mosnak, takarítanak, gyerekkel foglalkoznak. Félreértés ne essék, nekem mindez nem jelent problémát, (gyermekem még nincs, tehát abban nincs tapasztalatom), csak a társadalom jelentős része lenézi, elítéli az otthon ülő nőket. Azt gondolják, hogy egész nap lábat lógatnak. Egy fenét. Gondosan ki kell találni, hogy mi legyen egész hétre a menü, megvásárolni hozzá, az esetlegesen keletkezett hiányt pótolni egy-egy közértbe való kirohanással, megfőzni, tálalni, teríteni. Ha elfogyasztotta a család, akkor elpakolni, mosogatni, esetleg mosogatógépbe be-és kipakolni. Imádok főzni, a bezártság még jobban kihozta belőlem az alkotási vágyat és a kreativitást, a hétvégi, azt hiszem 5 ételből álló menüsorom előállítása is órákat vett igénybe. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy igenis hasznosan és tartalmasan telhetnek el eg

Mondják, hogy az álmodozás az élet megrontója. Én ezzel nem feltétlen értek egyet. Jó, ha az embernek vannak vágyai, álmai és jobb esetben azokért tesz is. Mert így mindig lesz motiváció, mindig lebeg előttünk egy cél, amiért annyit dolgozunk, teszünk. Ha pedig valóra válik, az maga a Paradicsom. Na ez az, Paradicsom.. Most, hogy be vagyunk "zárva", még inkább igényem lenne kiszabadulni, felfedezni, paradicsomi helyekre eljutni. Addig, amíg ezt nem tehetem, képek, videók utaztatnak el a messzi, meleg tájakra. Elmennék Görögországba, Santorini szigetére, újra koptatnám a szűk utcácskák köveit, hamisítatlan görög gyrost ennék, amibe még sült krumplit is tesznek és nem abba az ócska fűrészpor ízű pitába töltik, hanem érezni, hogy házilag készített lepénybe. De ezenfelül még  tzatzikit, bárányt, muszakát, édességeket is fogyasztanék. Elvégre nyaralunk, nem? Régóta vágyom Erdélybe is újra, azóta pedig különösen, mióta kedves barátnőm rengeteget mesél és ír róla. Felfedezni

Tudni kell, hogy amikor böngészek a neten, blogot írok vagy videókat, sorozatot nézek, akkor a férjem laptopját használom, saját híján.  Történt a minap, hogy keresgéltem a gépen valamit, amikor a programok között előjött a Windows MSN program ikonja. Régi szép idők.. Imádtam ezen a felületen tartani az akkori barátaimmal a kapcsolatot és amikor elváltam valakitől egy-egy személyes találkozás alkalmával, akkor utánakiabálni: "Azért majd ha hazaérsz, leszel MSN-en?". Hozzátenném, ha megismertünk valakit, akkor kardinális kérdés is volt a "Van MSN-ed"?  Ennek kapcsán jutott eszembe egy réges-régi emlék, történet. Mit sem törődve az internet akkori veszélyeivel, annak idején emlékszem, hogy az MSN-hez használt e-mailcímet meg lehetett osztani nyilvánosan, hogy boldog-boldogtalan (külföldiek is!) láthassa és fel tudjon téged venni a címlistájára, függetlenül attól, hogy épp az volt ennek a csevegőprogramnak a lényege, hogy csak az tud felvenni, akinek privát megadod a

Tudom-tudom, a csapból is a vírus folyik, nap, mint nap ellátnak hasznosnak tűnő tanácsokkal, tapasztalatokkal. A mai nap elhoztam az én meglátásaimat, avagy mire nevel a "korona"? :  Korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy leltárt kezdtünk vezetni az otthon fellelhető alapanyagokról, élelmiszerekről, hogy pontosan tudjuk miből mennyi áll rendelkezésre. Amit pluszban veszünk felkerül a listára, amit elhasználtunk, kihúzzuk.  Mindig csak az elfogyasztott élelmiszereket pótoljuk, sosem veszünk semmi felesleges dolgot, csak ami épp pár napra előre kell a tervezett ebédekhez/vacsorákhoz, és nincs már belőle otthon.  Eddig is szerettem főzni, de sokkal kevesebb időm vagy lehetőségem volt rá, mint most. Megbecsülöm a frissen főzött, meleg ételt, a saját kezem munkáját, és sokkal jobban esik, mint bármi más rendelt vagy vásárolt étel.  A jövőben kerülni szeretném az ételrendelést, tényleg csak a legvégső esetben élnék vele.  Sokkal több zöldséget és gyümölcsöt fogyas

Főzöm az ebédet, a férjem közben segítőkészen mellettem, beszélgetünk: - Olyan jó illatok vannak, karanténvideót kellene forgatnod! - Persze, de nem tudok vágni videót. Különben is hova tenném a kamerát főzés közben? - Ja, nem úgy gondoltam. Képeket feltenni valahová, segítséget adhatsz ismerősöknek, barátoknak. Milyen jó ötlet! Imádom, hogy ennyire kreatív dolgok jutnak eszébe Neki is. Járni kezdett az agyam és arra gondoltam, hogy az eddigi képeimet, amiket az elkészült ételekről csináltam, megosztom Veletek és a kedves ismerőseimmel a közösségi médiában. Habár nem vagyok sem gasztroblogger, sem pedig konyhatündér, nincsen profi gépem és megfelelő eszközeim/környezetem sem az ínycsiklandó ételfotókhoz, azért megpróbálom. Teszem ezt azért, hogy segítséget, kedvet és vidámságot adjak és hozzak az életetekbe. Úgy vélem, hogy ebben az időben erre van szükség, támogatni, segíteni kell egymást. Ha már vélhetően egész sokan otthon ragadtunk, miért ne töltenénk ki az időt finom ételek

Most, hogy mondhatni rákényszerültem az otthonmaradásra új terveket kellett szőjek. Úgy hangzik, mintha egy gonosz lépésre készülnék, igaz? Nem, nem, szó se róla. Sokkal inkább abban mesterkedem, hogyan foglaljam el magamat a négy fal között. Mivel mi egy eléggé mozgékony páros vagyunk a férjemmel - főleg a hétvégéken -, meglepően nehéz fegyelmezettnek lenni és programokat kitalálni. Jelenleg a főzés veszi el a ránk szakadt szabadidőnk jelentős részét, az internetezésen és olvasáson kívül. Kicsivel több, mint fél éve vagyok feleség, de a mostani helyzet rádöbbentett arra, hogy az eddig sem rossz kreativitásom szintet lépett, ami a főzést illeti, nem beszélve arról, hogy sokkal többet állok a konyhában. 1 hónappal ezelőttig hétköznapokon csak kivételes esetekben főztem, mert mindketten a munkahelyi kantinban ettünk, hétvégén viszont sokkal többször álltam a tűzhelyhez, ha éppen itthon tartózkodtunk. De az, hogy elkezdtem jobban odafigyelni az étkezésemre és az otthoni lét "megk

2019 november környéke volt, amikor eldöntöttem, hogy szeretnék belevágni a műtétbe. Sok diétát, sportot, életmód-változtatást próbáltam - sikertelenül.  Persze a kitartásom sosem volt eget rengető, így valószínű ez hozhatta magával a bukásokat is.  Erős és szilárd elhatározást hoztam, hatalmas a motivációm, a cél mindig előttem lebeg. Sokan akartak lebeszélni, eltántorítani, de bennem mindig csak az erősödik ezeket hallván, hogy ÉN mit akarok. Nem akarom meghallani a sok negatív gondolatot másoktól. Ilyen bátor lennék? NEM! Félek én is, hisz sosem műtöttek. Félek, hogy fogom bírni, hát persze. De jelenleg mégis úgy érzem, képes vagyok áldozatokat hozni a siker és az eredmény érdekében. Szeretnék magamnak bizonyítani, hogy igenis elszánt és kitartó vagyok! Nagyon-nagyon fontos az ok!  Eddig a súly mögé menekültem, ha bántottak, most kitörnék belőle. Ha bánat vagy szomorúság ér másképpen küzdeni ellene, nem a kajához nyúlva. Mert nekem ez a fontos - az egészség kincs!

Drága 2019-es év! Köszönöm, hogy annyi mindent adtál, de el is vettél és ez utóbbi által tanulhattam is. Egyszerre voltál jó és rossz. Nagyobb részben jó. Szerencsére. Az év eleje egy nagy meglepetéssel indult, jó munkaerőnek gondoltak, így áthelyezést ajánlottak, amit elfogadtam, mert már régóta ki akartam szakadni a könyvesbolti fogságból, a hétvégi és a 10 órás munkavégzésből. Normális munkarendet, hétvégét és szabadságot szerettem volna. Csábított ennek az ígérete. Egy darabig próbáltam helyt állni a cégen belüli új pozícióban, de nem ment. Nem volt jó a környezet, a főnök, a munka is stresszes volt, váltanom kell. Ezt akkor és ott szörnyen éltem meg, pláne úgy, hogy egy boldog időszak és esemény előtt álltam és azon gondolkodtam, hogy akkor most hogyan tovább? Hogyan találok munkát, és legfőképp mit? Nagyon sokat segítettek a szüleim és a férjem. Ha ők nincsenek, vélhetően még most is zokogva ülnék egy kis sarokban. Velük fel tudtam állni a padlóról, elmenni állásinterjúkra