Akkor és most

2019 november környéke volt, amikor eldöntöttem, hogy szeretnék belevágni a műtétbe. Sok diétát, sportot, életmód-változtatást próbáltam - sikertelenül. 

Persze a kitartásom sosem volt eget rengető, így valószínű ez hozhatta magával a bukásokat is. 

Erős és szilárd elhatározást hoztam, hatalmas a motivációm, a cél mindig előttem lebeg. Sokan akartak lebeszélni, eltántorítani, de bennem mindig csak az erősödik ezeket hallván, hogy ÉN mit akarok. Nem akarom meghallani a sok negatív gondolatot másoktól. Ilyen bátor lennék? NEM! Félek én is, hisz sosem műtöttek. Félek, hogy fogom bírni, hát persze. De jelenleg mégis úgy érzem, képes vagyok áldozatokat hozni a siker és az eredmény érdekében. Szeretnék magamnak bizonyítani, hogy igenis elszánt és kitartó vagyok! Nagyon-nagyon fontos az ok! 

Eddig a súly mögé menekültem, ha bántottak, most kitörnék belőle. Ha bánat vagy szomorúság ér másképpen küzdeni ellene, nem a kajához nyúlva. Mert nekem ez a fontos - az egészség kincs!


______________________________________________________________________

                                                                       

A fenti sorokat közel 2 hete írhattam. Tele optimizmussal, várakozással, reménnyel. A kialakult helyzetnek "köszönhetően" (koronavírus) sajnos jelenleg az összes, nem életmentő műtétet halasztani kényszerülnek a kórházak. Abszolút megértem a döntésüket, hiszen ez a mi egészségünkről szól és hatalmas felelősség még úgy is elvállalni akármilyen beavatkozást, hogy a műtőbe betolván egészséges a személyzet és az operálni kívánt személy. Egy operáció következtében az immunrendszer sokkal jobban legyengül, mint előtte, sokkal fogékonyabb a fertőzésekre, így fokozottabban ki van annak téve, hogy egy esetleges vírust elkapjon. Nem szabad kockáztatni. Mivel tényleg nem életbevágó a dolog, így szerencsére tűri a halasztást. Persze az más kérdés, hogy számomra a bizonytalanságnál rosszabb dolog kevés létezik. Jó lenne tudni, hogy kicsit több mint 1 hónap múlva milyen lesz a helyzet. Bízom benne, hogy sokkal, de sokkal jobb lesz. Bízom a műtétben. Természetesen az sem bánt, ha még később kerül sor rá, de már nagyon vágyom az új énemre és szó, mi szó, türelmetlen vagyok.

Azt látom, hogy a jelenleg fennálló vírushelyzet az emberekben feszültséget szül, idegesek, vérre menő harcokat vívnak az áruházakban, hogy az utolsó zacskó liszt és még ki tudja micsoda az ő tulajdonukat képezze. Nagyon sokáig én is ideges és feszült voltam, mert nulla tájékoztatást nem kaptunk napokig a munkahelyem részéről, ahol az első fertőzött diák megjelent. Nem rögtön azt kellett volna, hogy rendben, akkor mindenki menjen haza? Nem.. Sokkal “észszerűbb” ötletnek tűnt, hogy először a külföldi hallgatókat, majd egy héttel később az összes hallgatót hazaküldjék. Szegény, szerencsétlen oktatókat és dolgozókat marasztalták. Dühösek, csalódottak és tehetetlenek voltunk. A feszültség csak nőtt, sok volt bent a veszekedés, kiabálás, mert titkon mindenki azt várta volna, hogy otthon maradhassunk. Természetesen kin vezeti le az ember a dühét? A legközelebb álló személyen, jelen esetben a kollégáin.

Hétfőtől nekünk is otthon maradást rendeltek el, home office-ban dolgozhatunk. Örülök neki, ugyanakkor nagyon is észben kell lenni azzal kapcsolatosan, hogy az elénk kínált szabadságot hasznosan töltsük el a munkán kívül. Érdemes felállítani egy napirendet, mind a munkás, mind pedig a hétvégi napokra, hogy keretet biztosítsunk az otthoni tartózkodásunknak. Én biztosan sokat fogok olvasni, sorozatot nézni, főzni és kreatív tevékenységeket végezni. Végre időm lesz a rutin takarítási folyamatokon túl olyan egyéb rendszerezéseket is végezni, amit eddig halogattam. Fűszeres polc rendszerezése, ruhásszekrény rendbetétele, nem használt ruhák kiválogatása vagy például a sminkes és szépségápolási termékeim átválogatása a fürdőszoba-szekrény rendbetételével együtt.

Mert az időt így is lehet tölteni. Hasznosan és értelmesen, nem csak lábat lógatva és gépet püfölve. Maradjunk otthon, most ez a legjobb, amit csak tehetünk!