Életem

A nem olyan régen hátunk mögött tudható Föld napja alkalmából elgondolkodtam kicsit. Az előző mondatban használt, talán kissé flegma jelző, nem véletlen. Nem tudhatom biztosan, csak sejtésem van arról, hogy az emberiség nagy részének ez a nap semmivel sem jelent többet vagy mást, mint egy másik. Pedig érdemes lenne elgondolkodni, hogy a bolygó, melyen élünk, ami tulajdonképpen minket "szolgál", valóban életünk végéig úgy fogja ellátni "feladatát", ahogy az várható lenne, ahogy az a megszokott? Pont mi emberek sodorjuk veszélybe azt. Nem, abszolút nem vagyok klímaharcos, sem természetvédelmi aktivista, csupán arra gondoltam, hogy a jelen helyzet, amiben arra kérnek minket, hogy otthon üljünk, valahol nem a Föld segélykiáltása? Fellázadt és azt mondta, kész, vége, most már álljunk le egy kicsikét. Csökkentsük a szemetet, az autóink lerakásával a káros anyag kibocsátást. Rendezkedjünk be egy tudatosabb, környezetkímélőbb életmódra, ahol mi magunk főzünk, nem rendelün

Nos, most, hogy véget értek az ünnepek, lehet, hogy sokaknak újból értelmetlenné váltak a napok. Azt hiszem mindannyiunknak szüksége volt most erre a pár napra, amire izgatottan készülődhettünk, főzhettünk, dekorálhattunk a meglévő lehetőségeinkhez mérten. Én nagyon élveztem. Újdonságokkal rukkoltam elő, dekorációt rendeltem, mint ahogy arról már korábban írtam és a férjem sokat segített benne. A léleknek kell a várakozás, az izgatottság öröme. Most, hogy ezek mögöttünk vannak, újbóli célokat kell kitűzni. Hála Istennek egyre jobb az idő, a tavasz fénye besüt az ablakokon, virágillat szökik be az erkélyünkön át. Mikrozöldeket termesztek. Amik fiatal növényi hajtások. Nem csírák! Friss, zsenge, maga a megtestesült tavasz! Nekem most kétféle zöldborsó és napraforgó hajtásaim lesznek. 4 napot töltöttek sötétben, fénytől védett helyen, napi 2x locsoltam őket és úgy tűnik kezdik meghálálni, mert egyik-másik helyen már megkezdődött a fejlődésük, kipattanásuk. Most kitettem őket az ablakp

A minap mondja a férjem, hogy milyen jó, hogy ilyen békességben éldegélünk így a "karantén" idején is és még nem mentünk egymás agyára. Nap, mint nap hálát adok ezért. Elképzelem a sok ezer, akár millió számra is menő férfit és nőt, akik erőszakban, bántásban élnek otthon. A barátnőmmel korábban pont erről beszélgettünk, de a mai bejegyzése után még inkább elgondolkodtatott. A karantén még inkább kihozza az ember rosszabbik énjét, sötét gondolatait, az esetleges agressziót is. Sőt, a bántalmazottak még több "lehetőségnek" vannak kitéve. Ha már a rosszabbik én szóba került, engedjétek meg, hogy tovább boncolgassam a témát. Azt mondják, hogy ez az időszak mindenki alól kihúzza a talajt és azt hiszem korábban írtam is, hogy rengeteg az albérlet nélkül maradó, hiszen nem tudják fizetni. De akinek puha, meleg kuckója van és látszólag semmi problémája, van munkája, van ennivalója, tudja fizetni a számlákat, azt már nehezebben értem meg, hogy állandó feszültséggel, fé

Tegnap, miután leróttam tiszteletemet a munkahelyemen, azaz teljesítettem a home office feltételeit, miszerint heti egy alkalommal személyesen is be kell fáradni az irodába, hulla fáradtan és szorongva értem haza. Erre rátett még egy lapáttal az a rengeteg hír, kép, információ ami a médiából és a közösségi oldalakról zúdul ránk. Nyomasztott a munka, hogy megoldatlannak látom azt a problémát, hogy ha a most elkezdett feladatainkat elvégezzük, akkor mi lesz a következő, mit tudunk csinálni? Szembe jött még este velem a fenti kép és próbáltam pozitívan látni a dolgokat. Elvégre hála az égnek van munkám, a többi pedig majd alakul, csak türelmesnek kell lenni. Viszonylag hamar elmentem lefeküdni, korán keltem fel tornázni és máris más szemmel tekintek a jelenlegi helyzetemre. Reggel hallottam a híradóban, hogy sokan elvesztették a munkájukat, a biztos kereseti lehetőségüket és az albérletükből az utcára vagy hajléktalanszállókra kerültek. Azt hiszem, hogy összetehetem a két kezemet