Pihenés, Frédi&Béni kuckó, azaz a Mecsek felfedezése

Igen, igen, megint régóta nem írtam. Az elmúlt időszak az önmagamra való figyelésről, felkészülésről és regenerálódásról szólt. Elkezdődött egy nagy utazás, egy életmódváltás műtéttel párosítva, és bevallom, hogy sok időmet vette el az, hogy a sebeimet nyaldossam és beálljon a napi rutin, tisztában legyek a képességeimmel, hogy mikor mit és hogyan tudok enni és inni. Több, mint 2 hónap telt el a beavatkozás óta, de jobban érzem magam mint valaha, és ezen helyzetet kihasználva újra sokfelé megyünk az országon belül, ahogyan a jelenlegi lehetőségek adják. 

Különösképp az augusztus 20-ai hosszú hétvégét megelőző napokról mesélek egy kicsit, mert egészen felejthetetlen és kivételes élményben volt részünk.

A Pécstől nem messze található Bükkösdre esett a választásunk, azon belül is a Mókus-völgyre, mely a község távolabbi részén, az erdő közepén található. Mesebeli, vendégszerető és marasztaló, igazán nyugalmas hely. 

A szálláson 3 különböző stílusú lakrész található, melyek közül az egyik egy Csepel teherautóból került kialakításra, ebben szálltunk mi meg, de a barátnőm szerint csak Frédi&Béni-lak. 😀  Nos, a megnevezés nagyon is helytálló, azzal a különbséggel, hogy dinók és mamutok helyett, szarvasokkal és birkákkal találkoztunk, a háziaknak meg volt két nagy kutyája és jó pár macskája is, akik mindig a lábunknál sündörögtek. Egészen szürreális élmény mosdóhasználat közben az ablakon kinézve szarvasfejekkel szembesülni, este pedig a bőgésükre elaludni. Ijesztő, de egyben megnyugtató is, nehezen leírható. 

Házunk mellett egy kis tavat is birtokba vehettünk a rajta álló csónakkal, - illetve vettem volna - , de a megérkezésünk utáni vicces és egyben félelmetes eset elvette a kedvemet, szóval onnantól kezdve a férjem élvezte eme szórakozási lehetőséget. Történt ugyanis, hogy megérkezésünk után csónakázni támadt kedvünk, a férjem el is foglalta a pole-pozíciót a csónakban, én pedig épp szálltam volna be az ütött-kopott stégről, de annyira inogott és annyira nem találtam meg az egyensúlyt, hogy csak arra lettem figyelmes, hogy a csónak széle vészesen süllyed befelé a víz irányába, kvázi megfeneklik. Ez természetesen azt eredményezte, hogy ösztönösen én is fenékkel oldottam meg a balanszírozási problémát, magyarán teljes svunggal popóra csücsültem a rozsdás csónakban. Természetesen először iszonyatosan megijedtem, aztán a nevetéstől nem jutottam szóhoz és amennyire a helyzet lehetővé tette felpattantam, kihátráltam a partra, hogy gatyamosást és átöltözést eszközöljek meg. 

A környék nagyon sok felfedezni valót tartogat, Pécsen túl, többek között a közeli mesés Orfűt a dimbes-dombos, tavakkal tarkított környezetével.

Orfű

 De ott van Óbánya is,ami egy csodaszép község egy elzárt völgy közepén Mecseknádasd közelében, ám számomra csak mesefalu. A neten azt olvasom, hogy "magyar Svájcként" is emlegetik és meg kell mondjam, méltán. Takaros, virágokkal dúsan teleültetett házikók, rendes, tiszta porták, gyönyörű kirándulóhely várt ránk, de nevét a zömmel német/sváb nemzetiségű lakosság miatt is nyerte el. 

Ferde-vízesés - Óbánya

Takaros házikók Óbányán

De nem csak a faluban érdemes időt tölteni és sétálni, hanem a völgyben is ajánlott kirándulni, túrázni. A pisztrángos tó, a patakmedrek, vízesések, biztos vagyok benne, hogy mindenkit elcsábítanak és felfedezésre hívnak. A kiadós séta után pedig több helyes fogadó, étterem is pihenésre és finom falatokra hívogatja a megfáradt vándorokat. Mi természetesen nem mehettünk haza a helyi pisztrángsült megkóstolása nélkül, de úgy hiszem, hogy több, mint 10 km megtétele után ez igazán megérdemelt falatozás volt :) 

____________________________

A fenti élményen túl igyekszünk minél több alkalmat kihasználni és belföldi kirándulóhelyeket, látványosságokat megcélozni, az ország rengeteg felfedezésre váró kinccsel rendelkezik, és boldog vagyok, hogy ilyen csoda helyeket fedezhetek fel akár a közelemben is vagy legalábbis elérhető távolságon belül, egyelőre - és remélhetőleg ez így is marad -, korlátozások nélkül. 

Ahogy felnövök és idősödöm, úgy válik egyre fontosabbá és nő bennem az igény a csend és a nyugalom iránt. Pár kivételtől eltekintve már nem vonzanak annyira a világ más táján megtalálható nyüzsgő nagyvárosok. Persze közrejátszhat benne, hogy én magam is egy ilyenben élek és időm nagy részét ebben töltöm, érthető a nagy fokú elcsendesedési, pihenési vágy. Korábban megijesztett a hatalmas csend, ma már megnyugtat, elgondolkodtat és feltölt. Minden percét élvezem. Hatalmas szerencse, hogy nyugodt, csendes helyen dolgozom, minimális a zavaró tényező (könyvtár). Minden nap hálát adok és megköszönöm a sorsnak, hogy ezt sodorta elém.