Életem

 Mindig vallom, hogy a pozitív gondolkodás, szemlélet meghozza a gyümölcsét. Így volt ez lassan három héttel ezelőtt is, amikor hétfő reggel úgy keltem fel, hogy az a hét csakis jó lehet, jó élmények, történések, hatások érnek majd.  Február 17-én, szerdán 32 éves lettem, és a kollégáim körében terjed a szokás, hogy születésnapunk napján márpedig nem dolgozunk. Idén én is követtem a trendet, szabadságot vettem ki aznapra, és milyen jól tettem.  Aznap már viszonylag hamar kipattantam az ágyból, hogy minél tovább ünnepelhessem magam. Egy finom reggelit követően sétálni indultam a környéken. Úgy éreztem magam, mintha egy nyaralóövezet kellős közepére csöppentem volna, ugyanis a velem együtt sétálók többször is szembejöttek, meglepően élénk volt a (séta)forgalom. A mozgás közben szemrevételeztem a házakat, inspirációt gyűjtöttem, elintéztem egy gyógyszertári látogatást és az egyik zebránál megbolondult lámpaprogramhoz igyekeztem igazodni - szóval csak a szokásos, mert velem mindig történik

  Habár január már eléggé a végét járja, én még mindig a múlt év történésein töprengek. Valószínű azért, mert minden év végén számot vetek, átgondolom az adott év eseményeit és előrevetítem a lehetséges „jövőt”. Idén ez egy kicsit háttérbe szorult, nehezen engedtem el a 2020-as évet. Furcsának tűnhet, mert a maga nehézségeivel, küzdelmeivel együtt én mégis szerettem. Azt kell, hogy mondjam, hogy –bár sokak biztosan nem értenek egyet velem-, számomra mégis abszolút pozitív volt az év. Akárhogyan is nézem, leszámítva a pár negatív történést, sokkal több pozitívval zártam, rengeteg tanítást kaptam. A január még biztatóan kezdődött, reméltük, hogy egy boldog, nehézségektől mentes újév vár ránk. Készülődtem a márciusra ütemezett műtétemre, februárban még nagy társaságban élveztük a születésnapomat és a farsang minden örömét, majd ezeket a nagyobb társas élvezeteket felülírta a COVID. A márciust már otthon, home-officeban töltöttük, egészen nyár elejéig nem kerültem a munkahelyem köz