Goodbye 2019

Drága 2019-es év!

Köszönöm, hogy annyi mindent adtál, de el is vettél és ez utóbbi által tanulhattam is. Egyszerre voltál jó és rossz. Nagyobb részben jó. Szerencsére.

Az év eleje egy nagy meglepetéssel indult, jó munkaerőnek gondoltak, így áthelyezést ajánlottak, amit elfogadtam, mert már régóta ki akartam szakadni a könyvesbolti fogságból, a hétvégi és a 10 órás munkavégzésből. Normális munkarendet, hétvégét és szabadságot szerettem volna. Csábított ennek az ígérete. Egy darabig próbáltam helyt állni a cégen belüli új pozícióban, de nem ment. Nem volt jó a környezet, a főnök, a munka is stresszes volt, váltanom kell. Ezt akkor és ott szörnyen éltem meg, pláne úgy, hogy egy boldog időszak és esemény előtt álltam és azon gondolkodtam, hogy akkor most hogyan tovább? Hogyan találok munkát, és legfőképp mit? Nagyon sokat segítettek a szüleim és a férjem. Ha ők nincsenek, vélhetően még most is zokogva ülnék egy kis sarokban.

Velük fel tudtam állni a padlóról, elmenni állásinterjúkra és bekerülni egy szuper, új munkahelyre, egy szuper környezetben. Kaptam közel 3 hónap szabadságot, a két munka között, ami pont azért jött kapóra, mert még pár dolgot nyugodtan el szerettem volna intézni a közelgő esküvő miatt. Kellett ez az idő, hogy lezárjam a múltat és új lappal nyithassak. Kiegyensúlyozottan, örömmel tudtam életem egyik legboldogabb fejezetéhez előállni.

Végre sikerült levetkőzni azt a kényszeremet, hogy nem vagyok elég jó és hiszem, hogy megfelelek a jelenlegi munkámban.

Az esküvő pedig életem egyik legszebb napja volt és minden úgy sikerült, ahogy megálmodtam, hála a szuper szolgáltatóknak és a még szuperebb násznépnek. A rengeteg szeretetet, amit kaptunk a mai napig nem vagyok képes feldolgozni és mérhetetlenül hálás vagyok érte.
Az, hogy házas vagyok még mindig meglepő és nem szoktam meg, de a tudat, hogy van mellettem egy olyan ember, aki mindenben támogat és mellettem áll és ez már így lesz életünk végéig.. Nos, az felbecsülhetetlen.

Az új év tömérdek izgalmat hoz magával, jó programokat és vélhetően egy új projektet is. Joggal kérdezhetném, hogy miért nem írok magamnak ezzel kapcsolatosan részletekbe menően, de ha majd megélem, átélem és megvalósul, akkor részletezem. Előre nem akarok most "inni a medve bőrére".



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az elmúlt időszak

Születésnap, tervek, álmok, megvalósulások

Kesze-kusza gondolatok