Életem

  Merészség - Vajon mit tanít ebben a hónapban ez a szó nekem? Mit fog adni?   Legyek merész, bátor, éljek meg mindent a maga teljességében? S vajon a merészség mennyire áll egyenes arányban a bátorsággal? Számomra aki bátor, az merész is, a két kifejezés nagyon közel áll egymáshoz.  Talán mernünk kell nyitni magunk felé is, hogy néhanapján elengedjük a magunk által támasztott elvárásokat. Hogy boldogok tudjunk lenni a maguk/magunk teljességében. Hogy nevessünk szívünk legmélyéről és ne foglalkozzunk a furcsa tekintetekkel az utcán.  Csodálatos érzés, amikor 2 év után végre találkozol az egyik jó barátnőddel, hosszasan beszélgettek a cukrászda egyik nem éppen félreeső asztalánál és tiszta szívedből nevetsz és felszabadulsz, nem érdekelve, hogy ki és mit gondol.   Megmagyarázhatatlan dolgok történnek időközben a házam táján. Már az is épp elég fantasztikus, amit korábban is taglaltam a háláról és az új kapcsolatokról, melyek rám köszöntek, de ennél van továb...

 Néha azt gondolom, sok vagyok másnak. Nem akarok sok lenni. De nem szándékozom elnézést kérni, azért, aki vagyok. Az akarok lenni mindenki mellett, aki alapból vagyok, habár tudom, ez lehetetlen. Nem akarok álarcot hordani, nem is tudok hosszú távon. Mégis "kell" valamelyest, ha nem szeretném, hogy haragudjanak rám. Nem vághatom minden olyan embereknek az arcába a véleményemet, akikkel problémám van, hogy milyenek ők valójában.  Mégis: "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat" (József Attila)  _______________ HÁLA - Úgy várom, hogy az ezt kifejező ajándékom odaadhassam annak a két embernek, akik iránt most a családomon kívül a legnagyobb hálát érzem a szívemben. Hogy azt, amit eddig 100%-osan beleadtam a barátságaimba és nem kaptam vissza, azt most tőlük visszakapom. Annyi embernek adtam és adok mind a mai napig és csak a töredékét kaptam vissza. Annyi embert "tartottam", amikor baj volt és örültem, amikor sikert ért el. Én meg néha, ...

 Annyi minden történt 2 év távlatában. Annyi mindenről kellene beszélnünk. Mert amilyen gyors körülöttünk a világ, olyan gyorsan történt minden számomra jelentős is. Persze ugyanolyan gyorsan is múlt el, aminek el kellett múlnia és szó szerint növekedett az, aminek arra volt szüksége.  Az eltelt időszak alatt olyan dolgok jöttek az életemben, mely másoknak sokkal több idő elteltével, vagy akár soha nem következik be. A dicsekvés nem az én asztalom, így a nagy nyilvánosság nem is tud mindenről.  A kisfiam megszületését az apró lábacskáival tudattuk a közösségi médiában, de ennél többet nem is mutatunk belőle, a jövőben sem szándékozzuk ezt másképp alakítani. Épp elég kurta-furcsa világot élünk, addig, amíg ő nem akar szerepelni a nagyobb nyilvánosság előtt, mi nem tesszük ki annak.  Szóval Kornélkánk bőven a pocakomban volt még, amikor úgy döntöttünk, hogy zuglói kislakásunkat egy másikra cserélnénk és egy kertes házba költöznénk. Megvalósult a terv, és bár nem akarok...

Egy éve írtam utoljára.  Közel sem emlékszem minden apró részletre, ami ebben az egy évben történt. Talán előveszem a mobilomat és végigpörgetem a képeim, az emlékek felidézése végett.   Tavaly ilyenkor még talán sokkal jobban tombolt a koronavírus, Dani születésnapját így csak online tudtuk megülni, de kellemesen, jó hangulatban történt. A közelgő Húsvét okán felidéztem a tavalyi emlékeket, látom a sok finomságról készült képeket, és megint csak arra a megállapításra jutottam, hogy idén sem lesz kevesebb finomság és ugyanúgy lakomát fogunk csapni 2 személyre, ahogy eddig is megszokott volt. Mert ami a családból fakad, az kitörölhetetlen. Édesanyám mindig egy hadseregre főz, legyen szó egy hétköznapi ebédről vagy egy születésnapról, vendégségről, és úgy gondolom, hogy az ember azt „másolja”, amit otthon lát. Képtelen vagyok keveset főzni. Mondtam is Daninak, ha maradék lesz, azt majd felajánljuk a jobbnál-jobb erre szakosodó csoportokban, ahol akár Zuglóban is felajánlh...

 Mindig vallom, hogy a pozitív gondolkodás, szemlélet meghozza a gyümölcsét. Így volt ez lassan három héttel ezelőtt is, amikor hétfő reggel úgy keltem fel, hogy az a hét csakis jó lehet, jó élmények, történések, hatások érnek majd.  Február 17-én, szerdán 32 éves lettem, és a kollégáim körében terjed a szokás, hogy születésnapunk napján márpedig nem dolgozunk. Idén én is követtem a trendet, szabadságot vettem ki aznapra, és milyen jól tettem.  Aznap már viszonylag hamar kipattantam az ágyból, hogy minél tovább ünnepelhessem magam. Egy finom reggelit követően sétálni indultam a környéken. Úgy éreztem magam, mintha egy nyaralóövezet kellős közepére csöppentem volna, ugyanis a velem együtt sétálók többször is szembejöttek, meglepően élénk volt a (séta)forgalom. A mozgás közben szemrevételeztem a házakat, inspirációt gyűjtöttem, elintéztem egy gyógyszertári látogatást és az egyik zebránál megbolondult lámpaprogramhoz igyekeztem igazodni - szóval csak a szokásos, mert velem m...

  Habár január már eléggé a végét járja, én még mindig a múlt év történésein töprengek. Valószínű azért, mert minden év végén számot vetek, átgondolom az adott év eseményeit és előrevetítem a lehetséges „jövőt”. Idén ez egy kicsit háttérbe szorult, nehezen engedtem el a 2020-as évet. Furcsának tűnhet, mert a maga nehézségeivel, küzdelmeivel együtt én mégis szerettem. Azt kell, hogy mondjam, hogy –bár sokak biztosan nem értenek egyet velem-, számomra mégis abszolút pozitív volt az év. Akárhogyan is nézem, leszámítva a pár negatív történést, sokkal több pozitívval zártam, rengeteg tanítást kaptam. A január még biztatóan kezdődött, reméltük, hogy egy boldog, nehézségektől mentes újév vár ránk. Készülődtem a márciusra ütemezett műtétemre, februárban még nagy társaságban élveztük a születésnapomat és a farsang minden örömét, majd ezeket a nagyobb társas élvezeteket felülírta a COVID. A márciust már otthon, home-officeban töltöttük, egészen nyár elejéig nem kerültem a munkahelyem...