Szombat délelőttök
10:47, szombat. A lakás frissen kitakarítva, felmosva, felporszívózva. A pogácsa sül a sütőben a vendégséghez, és amíg várom, hogy felszáradjon a padló, egy bögre kávéval a kezemben kitekintgetek a kanapén ülve a napsütötte ablakon. Jó itt. Csend, nyugalom, némi vidéki hangulat, de mégis itt a város. A város, amelyben az emberek fejt vesztve rohannak, ahol elmennek egymás mellett, nem gondolván a másikra. Mindig jó hazaérni ebből a zsongásból és lenyugodni. Jó érezni, hogy itt biztonságban lehetek, olyan szomszédokkal és egyben barátokkal körülvéve, akikkel kimondva-kimondatlanul figyelünk és vigyázunk egymásra. Most érzem igazán a helyemen magamat. Minden nap boldogsággal tölt el, hogy itt lehetek a házban, hogy megadatik ez nekem, hogy olyan környezetben lehetek, ami mindig is az álmom volt és amiben eddig is részem volt és felnőttem. 7 éves koromtól, majdnem 20 éven át éltem Budapest egyik kertvárosi kerületében a szüleimmel. Minden pillanatát élveztem. Nem sz...